2014. március 1., szombat

3. fejezet ...:Indulás:...

Üdv Nektek!
Eltelt a két hét, így megjött az új rész! Remélem tetszeni fog ez is, mint az előzőek! :) Ha tetszik a történet iratkozzatok fel, pipáljatok, kommenteljetek és írhattok Chat-be is!
xxx Shelly

Zeneajánló:Katy Perry-Wide Awake
Shelly Crusader

Indulás
Kellett egy huzamosabb idő, míg végre lenyugodtam. A szobámban ülve a takarómat felhúztam és bebugyoláltam magam, miközben a laptopomon néztem a kedvenc sorozatomat. Át kellett gondolnom a dolgokat. Legszívesebben átrohantam volna Pamelához, hogy jól kibeszéljük ezt az egészet. De nem akartam sajnáltatni magamat. Ez volt az egyetlen dolog, amit soha nem toleráltam. Ha valaki önfeledten napi huszonnégy órában sajnáltatja magát. Mondjuk Babby pont ilyen volt, de őt szeretem. Szóval elviselem. Én viszont soha nem sirattattam magamat, az nem volt az én reszortom.
Már csak négy nap... Anyu hétfőn akar költözni. Kész őrület! Mégis, hogy gondolja, hogy egyáltalán átvisszük a cuccainkat? Mert, hogy én nem hagyok itt semmit, az kilencvenkilenc százalék! Négy nap... hihetetlen. Már végleges. Anyu mindent eldöntött. Ha akarom, ha nem vele kell mennem. Miután hazajöttem, anyu azt mondta, hogy én döntök. Vagy elmegyek vele Budapestre, vagy itt maradok apámmal. Először megörültem, hogy ez azt jelentheti maradhatok, de aztán rájöttem, hogy mennem kell. Anyukám számomra a világ közepe. Ő volt az, aki mindig itt volt nekem. Aki mindig meghallgatott. Nem tudom, mihez kezdenék nélküle! Ez persze nem azt jelenti, hogy nem szeretem édesapámat, csak vele soha nem volt olyan a kapcsolatom, mint anyuval. Ő is ott volt nekem, de ő más. Neki a munka az élete, a család a második. És ez soha nem fog megváltozni. Tudom, mert ismerem. Pont ezért nem maradhatok vele. A telefonom megcsörrent. "Josh" világított a kijelzőn.
-Szia!-szóltam bele. Örültem, hogy hallhatom a hangját.
-Szia! Hogy vagy? Megbeszélted anyuddal?-kérdezte.
-Nem.-vallottam be.
-Shelly...
-Vele kell mennem Josh!-mondtam. A lábaimat felhúztam és a homlokomat a térdeimnek támasztottam. Nem akartam veszekedni.
-Kell! Kell! Kell! semmi mást nem tudsz hajtogatni?!-teljesen ki volt akadva hallottam a hangján.
-Miért telefonon beszéljük ezt meg? Holnap nem lenne jobb? Személyesen.-próbálkoztam.
-Bassza meg Shelly!-fakadt ki. Éreztem, hogy menten elsírom magamat. Nem akartam én ezt az egészet így.-Miért akarod megnehezíteni még jobban? Tudod, hogy szeretlek, erre itt hagysz a fenébe is!
-Josh, kérlek... Én szeretlek!-kezdtem, de már nem hallotta. Letette.
Még sokáig forgolódtam az ágyamban a telefonbeszélgetés után. Kimerem állítani, hogy életem legrosszabb napján vagyok túl. Egy nap alatt vett a világom egy száznyolcvan fokos fordulatot. Reggel a szüleim veszekedtek. Majd anyu bejelentette, hogy költözünk. Innentől meg borult minden. Először itt akartam maradni. Majd beláttam, hogy nincs más választásom, mennem kell. Végül pedig összevesztem, vagy pontosabban most már elvesztettem az egyetlen embert, akit valaha teljes szívemből szerettem. El sem tudom képzelni, mi jöhet ez után!

Vasárnap délelőtt az utolsó dobozra húztam rá a cellux csíkot. Most már értem, hogyan gondolta anyu ezt az egész költözés dolgot apu tudta nélkül. Szerintem anyu tudta. Sőt biztos volt benne, hogy apu a tegnapi nap folyamán elfog utazni a tengeren túlra. Amint kihajtott az Audi az utcából, anyu egy rakat dobozzal állított be a szobámba, hogy azonnal kezdjek el pakolni. El is kezdtem. Még éjszaka is a cuccainkat rakosgattuk. Anyu folyamatosan telefonált a költöztetőknek, hogy mikor hozzák a teherautót. Viszont fogalmam sincs, milyen luxus cég lehet az, amelyik vállalta, hogy Londonból Budapestre leszállítja a cuccainkat. Ha nincs is ilyen, akkor viszont anya nagyon jó meggyőző képességgel bír. 
-Készen vagyok!-kiabáltam. Azonnal egy kétméteres pasi jelent meg anyukám nyomában és elkezdte kipakolni a dobozokat.
-Köszönöm, hogy velem jössz Shelly.-ölelt meg anyu. Szomorúan néztem végig a szobámon. Minden üres volt. A falak, ahol eddig poszterek, naptárak és fényképek sorakoztak most üres volt. Az ágyam fölött, amit nem viszünk magunkkal, fekete Dream felirat díszelgett.
-Olyan üres.-mondom neki. Körülnéz és helyeslően bólint.
-Fő a változatosság.-kerüli ki a válaszadást.
-Apu nem tudja igaz?-kérdezem meg végre egy hét után.
-Nem. De majd megtudja.-vonta meg a vállát.
-Tudod, hogy keresni fog minket.
-Tudom.-nézett a szemembe. Őszinte volt velem. Tudta, mi lesz apa következő lépése, ahogy én is. De ő talán az összes többit is tudja, amit viszont én nem.
-Szereted őt?-kérdezem félve. Nem tudtam illik-e. Vagy, hogy egyáltalán muszáj-e feltennem ezt a kérdést.
-Szeretem. Mindig is szeretni fogom.-vallotta.-De az emberek követnek el hibákat, amiknek következményeik vannak.-mondta. Már éppen kérdeztem volna a következő kérdést, ami a fejemben éktelenkedett, mikor a nagydarab költöztető jelent meg.
-Kész vagyok Mrs. Crusader.-mondta.-Mikor induljak?
-Egy pillanat és megyek.-mondta anyu, majd a férfi kiment.-Megvan a táskád?-kérdezte.
-Igen.-vettem fel a földről a fekete oldaltáskámat, amiben egy pár cuccom volt. Anyu külön megkért, hogy pakoljak össze egy külön táskába, amibe azokat a cuccaimat teszem, melyeket a repülőre is felakarok hozni.
-Remek.-nyomott egy puszit az arcomra, majd lesietett a lépcsőn a férfi után, hogy elintézze az utolsó dolgokat is. Még utoljára végignéztem a szobámon, majd becsuktam az ajtómat és kiléptem a szobámból.
Egy óra elteltével még a nappaliban ültem. Most ez is üresebbnek tűnt. A fontos dolgokat anyu mind becsomagolta, így egy pár képen és könyvön kívül csak apa cuccai maradtak. A konyhai felszerelések közül is csak a 'kedvenc' dolgainkat pakoltuk be, hiszen apának is kell hagynunk valamit, annak ellenére, hogy mi elmegyünk tőle. Anyu taxit rendelt, míg én az mp3 lejátszóm listáját hallgattam.
-Shelly!-hallottam meg a nevemet. Megfordultam és a barátaim álltak előttem.
-Lányok.-rohantam feléjük és megöleltem őket. Mióta Josh-al szakítottunk egyszer beszéltem Pamelával és Babby-val. Mind hárman sírtunk. Közös emlékek, a kötelékek jutottak eszemben, míg öleltem őket és mikor egymásra néztünk könnyes szemmel elmosolyodtunk.
-Jó utat!-simította meg a kezemet Pam.
-Hiányozni fogsz ám! És meg ne merd csinálni, hogy nem írsz!-boxolt a karomba Babby és megtörölte a szemét.
-Soha!-nevettem fel én is a szemeimet törölgetve.
-Lányok!-szólt anyu mögöttünk állva.-Indulnunk kell.
-Csak még egy perc.-bólintott és kivitte a kézitáskáját.
-Anyud hogy van?-kérdezte Pam anyu után nézve.
-Jól. Izgatott mint egy kisgyerek.-mosolyodtam el.
-Boldogok lesztek ott?-kérdezte.
-Nagyon remélem.-mosolyogtam bizakodva.-De majd minden kiderül!
-Majd látogass meg minket!-mondta Babby.
-Azért nektek sem tilos Magyarországra jönni!-mondtam, mire csak elmosolyodtak. Kintről két dudaszó hallatszott.-Indulnom kell.-mondtam.
-Rendben.-mondták. Kimentünk az ajtón és bezártam. Anyu a taxissal beszélte meg az úti célt és beült a vezető melletti ülésre.
-Szeretlek titeket!-öleltem meg a barátnőimet és adtam nekik egy-egy puszit is.
-Mi is téged!-engedtek el, majd elindultam a kocsihoz.
-Vigyázz magadra!-kiabálta Babby, mikor elindultunk. Integettem nekik, majd elindult a taxis. Hirtelen eszembe jutott valami.
-Álljon meg!-kiabáltam, mire nyikorgó kerekekkel, de megálltunk.
-Lányok!-szálltam ki a kocsiból és értetlen barátnőim felé fordultam.-Mondjátok meg a fiúknak, hogy üdvözlöm őket. És Joshnak, hogy szeretem!-mondtam.
-Én is téged!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése